Engedélyek megkapva!
Név: Carlos Sera
Kor: 16
Születési dátum: Julius 6
Nem: Férfi
Származási hely: East Blue –> Loguetown
Faj: Ember
Kaszt: Kalóz
Rang: Szakács és kardforgató
Jellem: Nagyon barátságos és családszerető vagyok. Szeretek más embereken segíteni és új barátokra szert tenni. Elégé kiszámíthatatlan vagyok szeszélyességem miatt. Sokszor határozatlan és bizonytalan vagyok, s nem tudok dönteni. Ha valaki megsért vagy összetöri, a szívem azt sose felejtem el. Könnyen tudok alkalmazkodni mások szokásaihoz és viselkedéseihez. Számít mások véleménye ezért órákat tudok eltölteni a tükör előtt. Nagyon kötődök, a múltamhoz ezért sok lomot, régi tárgyat megtartottam és néha szeretek egy kis visszaemlékezés a régi szép időkre. Szeretek festegetni legfőbbképpen tájképeket. Főzni pedig elég jól tudok, eddig még nem volt rám panasz.
Kinézet: Hosszú világosbarna haj hátul egy zöld szalaggal összekötve, zöld szem. Körülbelül 177 cm magas vagyok és 78 kg súlyú. Díszesebbnél, díszesebb ruhákat viselek általában egy vörös kabátot, amin arany díszítések és gombok vannak, továbbá egy fehér inget viselek, amin zsabó van, lábaimat egy szürke nadrág fedi barna bőr övvel, meg egy magas szárú fekete csizma.
Képesség: Admirable chorro/Csodálatos sugár (víz): Ügyességem és kifinomult reflexem miatt a nagyon jó vagyok vívásban. Szájizomzatom, valamint tüdeje olyan erős, hogy a vizet nagy sebességgel és erővel tudom kiköpni sugár formájában.
Felszerelés: Egy vörös színű vívótőr, amit még a nagybátyám hagyott rám és a családi nyaklánc, amit nagyon ritkán viselek. Egy doboz gyufa, egy üveg tequila, meg két kulacs víz.
Előtörténet:
Egy szép nyári napon születtem Loguetown-ban. Anyám egy nagyszerű kedves asszony volt, aki óvott a bajtól. Apám báró volt, akit nem nagyon ismertem, mert sokat utazott és távol volt nagy csoda volt, ha egy hónapban négyszer is láttam. Nem kedveltem egy báró fiaként élni, mert mozdulni se lehetett a szolgáktól és az őrök. A barátaimmal, akikkel az iskolában ismerekedtem meg azokkal pedig csak az iskolában beszélgethettem nem hívhattam át őket vagy mehettem át hozzájuk. Egyetlen jó dolog a nemesi ivadékságnak az volt, hogy gyönyörű festmények, s szobrok voltak a kastélyban ahol laktunk. Szakácsunk sosem volt mivel anyám szeretett főzni, s az ételt egy szolgálóra se bízná a környéken ő főzött a legjobban ezért nehéz volt repeta nélkül felkelni az asztaltól. Már nyolc évesen elkezdett főzni, tanítani. Először pár egyszerű recepttel indult majd fokozatosan egyre nehezebbeket kellet csinálni, de nem volt semmi kifogásom ellene, sőt még tetszett is a dolog. Én általában a reggelit vagy a vacsorát csináltam mikor mihez volt kedvem. Néha egy híres festő is átjárt hozzánk, amikor apám úgy gondolta, hogy egyik másik kép unalmas festetett vele másikat. Nagy csodálattal néztem a művészt munka közben, aki egyszer így szólt:
- Gyere ide és próbáld meg te is. Bizonytalan léptekkel odamentem majd remegő kézzel vettem el a markából az ecsetet.
- Mondjuk, rajzolj ide egy felhőt. – mondta a művész miközben rámutatott az üres helyre. Lassú vonásokkal rajzoltam egy gyenge felhőt, ami nem igazán mutatott jól a festő által kreált hegyek mellett.
- Na, ne bánkódj lesz ez jobb is csak tanítani kell. – vigasztalt a híres festő. Már tízkét éves koromban az ecsetet és a fakanalat jól forgattam. Pár hónap után a nagybátyám meglátogatott minket apám majdnem elküldte, de az anyám nem engedte így maradhatott. Nem tudta senki, hogy mivel foglalkozott. Nagyon érdekelt a dolog ezért belopóztam a szobájába, majd kinyitottam az ágya előtt lévő ládát, ami tele volt kalóz holmival.
- Egy kalóz? – kérdeztem halkan mikor valaki a vállamhoz ért rögtön megfordultam és a nagybátyám állt ott.
- Elnézést kérek, tudja én csak… - próbáltam valami ki fogást mondani, de a nemrég megismert rokon bele vágott a szavamba:
- Semmi baj ne mentegetőzz, az ember kíváncsi csak sajnos néha ez viszi a sírba… Jut is eszembe még nem is mutatkoztam be. A nevem Elías Oliveira és igen kalóz vagyok. Na és mi a te neved? – kérdezte a nagybácsi.
- Az én nevem Carlos Sera. – közöltem vele a nevemet és kezet fogtunk. Napról, napra egyre többet árult el a rokonom magáról. Két hétre rá már lenyűgöző kalóz történeteket mesélt. Nem tudtam nem eltitkolni megtetszett a kalóz lét. Egyik nap hallgatóztam a lépcső melletti falnál éppen a bácsikám beszélt a szolgálókkal, s megtiltotta nekik, hogy a táncterembe menjenek délután egytől délután négyig.
~ Alig pár hete van itt és a szolgáknak úgy parancsolgat, mintha ő lenne a ház ura. Nem értem már megint mit akar Elías azzal, hogy bezárja a tánctermet? –gondoltam magamban értetlenül.
- Carlos! – kiáltott fel nagybátyám és szaladt felém.
- Nem hallgatóztam! – szólaltam fel remegő hangon mire így szólt a bácsikám:
- Oké nem is azért kerestelek, hanem mert velem kell jönnöd. – jelentette ki majd elkezdett a táncterem felé sétálni. Megragadta az aranykilincset és kinyitotta a díszített tölgyfaajtót. A márványpadló csak úgy csillogott a tisztaságtól és itt-ott visszaverődött róla az óriási ékkövekkel kirakott csillár fényei a falakat, meg gyönyörű freskók díszítették egyszerűen csodálatos látvány volt. Miközben bámészkodtam Oliverira hirtelen a kezembe dobott egy vívótört, majdnem elejtettem, csak egy hajszálon múlt a márvány és az acél által kelltet csörömpölés.
- Ezzel mit csináljak? – kérdeztem Elíastól miközben még mindig vert a szívem a váratlan fegyver elkapásától.
- Védekezz! – ordította el magát családom kalóza. Mikor egy szúrást indított felém felvettem egy védekező állást és vártam a szúrást. Körülbelül negyven centimétere a mellkasomtól ütöttem el a nagybátyám vívótőrének a hegyét. Pár lépést hátráltam és vártam a bácsikám lépését. Elkezdett felém futni, majd egy jobb oldalra érkező vágást akart nekem bevinni. A vágást megállítottam a tőreink egymás élét köszörülték mikor úgy gondoltuk, hogy nem bírunk egymással így mind a ketten hátrébb ugrottunk. Pár másodperc elteltével Elías megint támadt. Első vágását kivédtem, majd amikor még egyet akart vágni megfogtam azt a kezét, amiben a fegyvere volt, majd a másikat.
Egymással néztünk farkasszemet egyszer csak a nagybátyám elmosolyodott néztem megdöbbent arccal és a kisé öreg kalóz így szólt:
- Nem rossz unkaöcsém, de nem is olyan jó. – jelentette ki mikor megfejelt. A kezének a szorításából engedtem eztán pedig hasba rúgott. A rúgástól térdre estem az egyik kezemmel a hasamat a másikkal pedig a tőrt fogtam, s nagy nehezen a bácsikám felé tartottam. Kiütötte a kezemből a fegyvert a fölém kerülő rokon a kardot pedig a nyakamhoz szegezte. Miután Oliverira kiélvezte a győzelem mámorát eltette a tokjába a vívótőrét és felsegített, s folytattuk az edzést. Sok hónapon keresztül folyamatosan edzettünk a bácsikámmal és egyre kifinomultabb lett a reflexem és egyre ügyesebb lettem. Csak késődélután, este és reggel nem edzettünk, mert a bácsikám mindig eltűnt. De szerintem az a mindennapos délutáni edzés is elég volt. A 9. hónapban le is sikerült győznöm Oliverirat, aminek rettentően örültem, mert szerintem ő volt világ tíz legjobb harcosának egyike. Úgy döntött Elías, hogy győzelmemet meg kell ünnepelni és elő vett egy üveg tequilát. Öntött nekem is és magának is koccintottunk, majd lesegettem a szeszesitalt és szagolgattam.
- Idd már meg fiam úgy is egyszer élünk! – mondta nagybátyám mosollyal az arcán. Nagy levegőt vettem és lehúztam. Amikor az ital elkezdte marni a számat kiköptem. A köpetem pedig messzire elrepült a márvány padlón.
–
- Látom te is Olivera vagy benne van a véredben az erős köpés. - jelentette ki a bácsikám majd az egyik vázát megköpte, ami kettétört.
- Azzzzta! Ezt, hogy csináltad? – kérdeztem meglepődve rokonomtól aztán pedig ezt válaszolta:
- Ez a családunknak egy adottsága te is képes lehetsz rá te is, ha folyamatosan gyakorlod a köpést… na de most mennem kell, elkések. – válaszolta anyám testvére és kirohant az ajtón. Ettől a naptól kezdve folyamatosan gyakoroltam a köpködést egy erősebben, pontosabban köptem. Majd elkezdtem vizet használni, amit sugár formában köptem meg tequilát kombináltam gyufával, ami olyan volt mintha a szám egy lángszóró lett volna. Már elég jól ment, amit a bácsikám is észrevett és egyik este valaki kopogott az erkélyre nyíló ajtón. Előhúztam a tőrt, amivel gyakoroltam. Lassan kinyitottam az ajtót, s készenlétben tartottam a tőrt. Mikor kinyitottam éppen szúrni akartam mikor felszólalt a betörőnek hitt alak.
- Állj! Én vagyok az Elías! – kiáltott fel a bácsikám mire leraktam a tőrt.
- Most velem jöhetsz kölyök és kipróbálhatod, magad kalózként vagy itt maradhatsz ezen az unalom telken. – jelentette ki Oliverira. Eztán letett egy elég szép és jó állapotban lévő kalózgöncöt. Majd lecsúszott a kampós kötélen. Megfogtam a korlátot és lenéztem a nagybátyám a választásomra várt.
~ Lehet, hogy baj fog ebből származni, de nem tud érdekelni nem, akarom csupa unatkozásban leélni az életemet. – futott át ez a gondolat az agyamon mire gyorsan felöltöztem, s írtam egy búcsúlevelet a szüleimnek, amit az ágyra tettem. Kimentem az erkélyre, s a kötél segítségével leereszkedtem. [/color]
- Jól döntöttél fiam én is leléptem abból az unalmas porfészekből, amiben anyád maradt. – jelentette ki majd elindultunk pár kilométer séta után a kikötőbe értünk ahol várt a nagy hajó. Úgy 15 kalóz munkálkodott nagybátyám hajóján, amint El Doradonak hívtak. Az El Doradon két teljes évig szolgáltam és kitanultam a kalózkodást. Mikorra betöltöttem a 16-odik életévemet úgy gondoltam és a bácsikám is, hogy a saját utamat kéne járnom és szerencsét kéne próbálnom. Sok pénzt adott és a kardját is nekem, adta amit én nagyra becsültem. Egy vitorlás csónakba szálltam, majd egészen Orange Town-ig ahol kikötöttem, s úgy döntöttem pár napig még itt maradok.
A vívótöröm:
Tárgy: Carlos Sera 
Csüt. Dec. 30, 2010 4:09 am
