¤ MugiwaraDarkBB ¤

Eichiiro Oda: One Piece c. Mangájának alapján készült Fórumos Szerepjáték! Csatlakozz Te is és kalandozz a végtelen tengereken!
 
HomeGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Dead Shadorick

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Dead Shadorick
Fejvadász
Fejvadász
avatar

Hozzászólások száma : 17
Regisztráció ideje : 2010. Nov. 11.

Karakter Információ
Tapasztalat:
230/8000  (230/8000)
Pénz: 50.000 ßeli
Vérdíj: -

TémanyitásTárgy: Dead Shadorick   Szomb. Nov. 13, 2010 7:43 am

Valódi név : Dead Shadow Erick
Használt név : Dead Shadorick
Faj : Ember
Kaszt : Fejvadász
Rang : Kardforgató - kapitány
Nem : Férfi
Kor : 27 éves
Származási hely : East Blue – Egy névtelen sziget
Képesség : Gyerekkora miatt teljesen hidegvérű, minden féle és fajta körülmény között. Így képes meghozni a legjobb döntést, ez lehet akár egy fej levágása is, vagy éppenséggel saját testének csonkítása is. Ám a lelke semmiféle érzelmet nem képes befogadni, ezért nem sír, de nem is nevet sohasem, nem szomorú és nem is boldog, egyszóval rettentő kiegyensúlyozott hangulatú.
Felszerelések : Egy lopott kard, továbbá van egy dögcédulája, amelyet mindig hord, mivel elég kemény anyagból készült, így ha ott találja, el a golyó onnan lepattan. A cédulán egy nagy D és S betű van, aranysárga színekkel írva.
Születési dátum : Augusztus 14.
Kinézet : A haja színe egészen az ezüst szürkétől a kissé világosabb barnáig terjed, ez leginkább attól függ, milyen a megvilágítás. Szemének színe kék, ám tekintete folyamatosan gyilkolási vágyra utal. Nagyjából 210 centiméter magas, erős, kigyúrt testalkattal. Általában egy narancsszínű pólót és felette egy számára különleges dzsekit hord, aminek hozzátartozója egy kis szőrmecsuklya, amit gyakran visel.
Jellem : Bár szeméből sugárzik az ölni akarás és szó mi szó, ha érdekei úgy kívánják gondolkodás nélkül képes embert ölni, mégsem kezdeményez sohasem, ő kezdetben csak az események áldozata, amit próbál a számára legjobban kialakítani. Senkivel nem akar barátkozni, de ellenségeskedni sem, csupán a saját létfennmaradása érdekli, nem akar sem hírnevet, sem pedig pénzt, csak épp annyit, amennyi kell.
Előtörténet
27 éve egy teliholdas éjjelen születtem. Talán kicsit meglepő, de az első dolog, amit megláttam nem édesanyám arca volt, hanem a rám mondhatni vigyorgó hold képe. Ez az egyetlen dolog, amire emlékszem az életem hatodik éve előtti időről. Minden mást az engem nem sokáig nevelő „anyám” mondott el nekem. A hölgy nem igazán tartott sokra, tekintve, hogy neki rengeteg dolga volt, én pedig hátráltattam. Mivel fiatal voltam és akkor még élettel teli, nevelőm naponta csak egyszer adott enni, hogy evvel is kevesebb kárt okozzak. Egy poros kis szobában laktam egy elég régi és kicsi ágyban. Magasságom már akkor is az átlag felett járt, pedig alig ettem, így ezt nem értettem. Végül aztán tíz éves koromban az egyetlen nő aki „törődött velem” is elhunyt.
Szerencsére halála után volt még egy kisebb vagyona, amit egyetlen rokonaként örököltem, így pár hétig még mindenképpen életben bírtam maradni. Szerencsére, még mielőtt éhen halhattam volna a város rendezett egy kisebb bulit, ahol reményeim szerint találhattam volna egy megfelelő felnőttet, aki tovább nevel. Hiszen az ehhez hasonló rendezvényeken igen sokan jelennek meg és kizárt, hogy ne legyen köztük pár pénzesebb ember, akinek az álma az volna, hogy egy gyermeket felneveljen. A buli nagyon jó volt, s ahogy azt reméltem igen sokan voltak jelen. Ám egyszer csak egy nagyobb üzleten akadt meg a szemem. Többen is vártak ott a sorukra, pedig csak egy öreg banya volt a sátorban, ám mellette rengeteg dolog volt megtalálható, egy kártya pakli és egy üvegkristály hevert az asztalon, az égő gyertyától egyik sem túl messze. A kicsike asztalon az asszony tenyérjóslást végzett, de a közelében található polcok tartalma arról árulkodott, hogy ő valamiféle boszorkány. Magukon a polcokon fél centis por állt, ám a tartóedényeken egy szem por sem volt található. Minden esetre tartalmuk elég visszataszító volt, különféle belső szervek és akár kisebb testű döglött állatok is helyet foglaltak. Végül, mikor megláttam a hatalmas betűkkel kiírt „első jóslás ingyen” feliratot, én is úgy döntöttem beállok a sorba.
Nagyjából fél órát vártam a soromra, amikor én következtem. Gyors léptekkel indultam meg a nő felé, ám annak egy méteres körzetében érezni lehetett valami megmagyarázhatatlan dolgot. A levegő jéghideg volt, ám ez a hideg olyan volt, mintha a testedbe akart volna mászni, be egészen az agyamba, hogy ott megtudja a gondolataim és az emlékeim egyaránt. Nem tudom sikerült-e behatolniuk, de nem is érdekelt a kissé elhasználódott székre leülve üdvözöltem a jósnőt.
- Jó napot! - Üdvözöltem, ahogy azt illik. Az öreglány szája kisebb mosolyra görbült, ami nekem valamiért nem igazán tetszett. Nem is kellett sok, a boszorkány szóra nyitotta a száját.
- Milyen fiatal, mégis illemtudó, minden bizonnyal gazdag nemesek a szüleid, jól gondolom? – Igazából, lehet, hogy igaza volt, ám ha ezt egy kalap alá vesszük avval, hogy gazdag emberek neveltek, akkor hatalmasat tévedett. Hiszen egyetlen szegény nő nevelt, amíg meg nem halt, de az semmit se tanított nekem az illemről, mindezt magam tanultam, abból, ahogyan a felnőttek köszönnek és viselkednek.
- Nem tudom. – Feleltem neki komoly arccal, majd látva kissé meglepett arcát hozzáteszem. – Tudja, nem ismerem a szüleimet, a nevelőm pedig pár hete halt meg. – Adtam tudtára a kissé rosszul értesült hölgynek. A szemében láttam, hogy kissé csalódott, de nem igazán érdekelt a dolog. Végül rövidke hebegés-habogás után magabiztosan megszólalt.
- Nyújtsd ide a tenyered. – Amint a parancsot kiadta én engedelmeskedtem is neki, kissé piszkos tenyerem átnyújtva neki, ő alulról megfogta a jobb kezével. Nem tudom, hogy más emberek érintése milyen, de azt éreztem, hogy ennek a nőnek a keze valami jéghideg, ám ami ennél is érdekesebb volt, a hideg nem csak a kezemben volt érezhető, hanem az egész testemre kiterjedt és folyamatosan éreztem azt. Végül rövid idő múltán a nő szeme becsukódott, majd kinyitódott. Bár senkivel nem cserélt helyet, mégis úgy éreztem egy másik élőlénnyel beszélek. – A múltad sötét, még magad sem tudod mi történt veled, ahogyan más sem. Jelenleg csak szülőt keresel, aki felbírna nevelni, de megmondom, neked nem fogsz találni. A jövőd vérrel és halottakkal van teli, a legtöbbjüket Te magad intézed el, sötét és romlott lény leszel, érzelem és bármiféle emberi érzés nélkül. – Hangja egész végig túlvilági volt, ám az utolsó pár szónál elcsuklott. Végül ő is magához tért és majd hogy nem kiabálni kezdett. – TAKARODJ INNÉT! – Gyerek fejjel nem bírtam mást tenni, távoztam a helységből és a felnőtt szavaiban nem bízva tovább kutattam a megfelelő embert. Ám, akár hogyan is kerestem, nem találtam sehol sem megfelelő szülőket, bárkik felé is közeledtem, már volt egy gyermekük, illetve majd csak pár év múlva akarnak gyereket, de azt sem szinte félig felnőve. Végül a kis rendezvényről is egyedül kellett távoznom.
Ezek után még pár napot egyedül töltöttem, majd döntenem kellett. Valahogy munkához kellett jutnom, annak érdekében, hogy életben bírjak maradni, ám mégis hol bírnának nekem munkát adni. A tengerészeknél nyilván csak útban lennék, így oda nem mehetek, ám törvényt sem akarok szegni, így kénytelen leszek a rablásról is lemondani. Nem tudtam mihez kezdjek, így inkább eladtam a házat, hogy „előző életemből” ne emlékezzek semmire. Elég sokáig vándoroltam a házért bezsebelt pénzzel együtt, ám végül találtam egy megfelelő helyet. A szülőfalumtól távol egy erdő kellős közepén találtam egy elég nagy viskót. A házról látszott, hogy egyetlen ember készítette és ő maga nem értett nagyon a dologhoz, de igyekezett. A ház körüli fák nagy része ki volt vágva és valami fertelmes szag terjedt a levegőben, de nem törődtem vele, bekopogtam a faházba. Bentről nem jött ki semmiféle hang, újból kopogtam, de megint semmi. Az épületbe lépve azt vettem észre, hogy ez a hely bizony, elég rendezetlen mégis alig van benne valami. A ruhák a földön hevertek, a kandalló sem épp a feng shui szabályai szerint volt elhelyezve, ám hogy az ágy mit keresett a szoba méretű ház közepén azt sosem tudtam meg. Miután behatoltam a nem épp bombabiztos helyre, pár percre rá ajtónyikorgásra lett figyelmes a fülem.
A dolgok elég hirtelen történtek, az egyik pillanatban még nyugodtan álldogálok a házban, a következőben pedig egy kard szegeződik a nyakamhoz. A szemem meg sem rendült, már nem féltem a haláltól, talán csak egy megnyugtató érzés lett volna szörnyű életem után és ezt a férfi is észrevette.
- Nem félsz?– Kérdezte először igen furcsa tekintettel, minden bizonnyal nem ilyen reakciót várt, de ettől függetlenül nem vette el a torkomtól eszközét. – Mit keresel itt? Na meg, úgy egyáltalán ki vagy te? – Kérdései nem igazán leptek meg, hiszen mindenki ezt kérdezte volna egy idegentől. Továbbra is nyugodt voltam, majd miután jól átgondoltam a helyzetem válaszoltam neki.
- Nem, nem félek a haláltól, vele már megbékéltem ellenben az élettel. Az életem szörnyű volt, így ha valaki el akarja venni, hát tessék. – Mondtam neki, miközben szememből látszott, hogy komolyan beszélek. – A nevem Dead Shadorick, a nevelőm meghalt a szüleimet nem is ismerem és most a megélhetésért keresek valami munkát. – Feleltem a középkorú férfinak, mire ő elmosolyodott. A veszélyes eszköz, még mindig hozzám volt szegezve, de korán sem lehetett érezni azt, hogy az úr képes lenne végezni velem. Rövid ideig még mosolygott, majd meg is szólalt.
- Ami azt illeti, nem vagyok valami jó szakács, sem pedig valami háziasszony, a munkáért cserébe pedig bírok adni szállást, ételt és az életed. Meg, ha nagyon jól végzed a dolgod, talán egy-két dolgot taníthatok is neked. – Találkozásunk nem volt felhőtlen, de a legrosszabbnak sem mondanám. A fontos beszélgetés után lett lakásom és éhen sem haltam, más dolgom nem is volt, mint rendben tartani a házat, ami önmagában nem is volt nehéz, hiszen elég kicsi viskóról beszélünk. Ám a főnököm elég elfoglaltnak tűnt, így neki nem volt ideje ezen dolgokat elvégezni, ennek ellenére néha éjjelente megtanított a kardforgatás mesterségére. A házimunka miatt a kondícióm elég sokat javult, ráadásul szabadidőmben is végeztem kisebb edzéseket, amiknek hála elég erős lettem.
12 éven keresztül etetett és edzett a férfi engem, akinek még tulajdonképpen a nevét sem tudtam. Valamiért sosem terelődött rá a téma, se a nevére, se a korára, sem pedig a munkájára. Sosem érdeklődtem, hogyléte felől és ő se mesélt gyerekkoráról. Tulajdonképpen semmit nem tudtam róla, mégis éreztem, hogy mellette van a helyem. Talán az állatoknak szoktak ilyesfajta ösztöneik, lenni, de engem nem igazán érdekelt, hogy ember vagyok-e vagy inkább állatszámba vesz-e főnököm. Aztán egy napon látogatók érkeztek hozzánk. Mi mások lehettek volna, kalózok a falu nagy részét kirabolták és rengeteg embert öltek meg. Bár, igaz, ami igaz, ebben a mészárlásban benne volt az is, hogy a szigetnek nem volt tengerészeti szállása, így semmiféle rendfenntartó egysége sem. A banditák sajnos bennünket is megtaláltak, ám mesterem karddal vette fel a harcot velük. Keményen harcolt, ráadásul több férfit is likvidálni tudott, ám egy sunyi lövész vállon lőtte, majd társai végeztek vele. Engem igazából nem érdekelt a dolog, hiszen addig sem engemet piszkáltak, ami külön öröm volt számomra. Ám én is sorra kerültem, így nem tehettem mást, cselekednem kellett. Nem volt sem fegyverem, sem kardom, a vérre szomjazó férfiak pedig kardjukat nyalogatva jöttek felém. Már épp azt hittem, hogy vége az életemnek, amikor egy fiatal nő lépett közbe a dolognak. Feje búbján kalózkalap volt, ám testét egyetlen seb sem borította. Öltözéke arról árulkodott, hogy ő is a banda tagja lehet, szavai pedig arról árulkodtak, hogy a csapat vezetőségének tagja lehet. A hölgy rám nézve újabb szavakat ejtett ki. Társainak azt a parancsot adta ki, hogy hozzanak engem is. Engem nem igazán hatott meg az, hogy kikkel is kell mennem, de éreztem nem lesz könnyű dolgom. Magamban csak egyetlen dolgot szögeztem le, méghozzá azt, hogy nem fogok részt venni a mészárlásokban.
Végül saját lábaimmal sétáltam fel a hajó fedélzetére, aminek a csaj eléggé örült, majd a legénységnek egy rövidebb beszédet tartott, mint kiderült itt ő a kapitány. Hogy ezt bájával vagy erejével vívta ki, nekem teljesen mindegy volt, hiszen a kalózok életében nem igazán akartam részt venni. A „főnököm” nem igazán emelt ki a sorból, így egyértelmű volt, hogy magamnak kell szállást keresnem. Éjjel a fedélzeten aludtam volna, ám a kapitány jött oda hozzám.
- Van az enyém mellett egy szoba. Az első tiszt lakna ott, ám minden éjjel részegre issza magát és valahol a fedélzeten alszik. Ha gondolod, ott aludhatsz, megengedem neked. – Szavai után követni kezdtem, hogy bebírjak menni az általa felkínált szobába. Az ajtó küszöbét átlépve egy elég sűrűn rendezett asztalt pillantottam meg. Két fegyver, vagy három tár golyó, pár papír, egy gyertya és még sok más kacat volt rajta. Egy újabb lépést téve észrevettem, hogy jobb kéz felé nagyjából fél méterre tőlem egy ágy van, a falon dísznek egy nagyobbacska kard volt tokkal együtt. Végül befejeztem a tárgyak felmérését és inkább az ágyba fektettem testem. Kezeimet a tarkómra fontam és ujjaimat összekulcsoltam, majd a plafont rövid ideig bámulva elaludtam. Még a nap sem kelt fel, hangos csörömpölésre lettem figyelmes. A csipám azonnal kinyílt a zajforrásra, majd rögtön fel is ültem az ágyban és vártam a folytatást. A hang egyre közelebb és közelebb jött hozzám, egészen addig, amíg az ajtóig nem ért. Az ajtónál aztán hirtelen megállt és szinte fölcsapta az ajtót. Egy körszakállas harmincas éveiben járó fazon jött be a kis helységbe, majd hatalmas szemekkel tekintett rám. Eléggé meglepődött, hogy itt vagyok, de ez engem nem igazán zavart. Viselkedéséből azt vettem ki, hogy hamarosan támadni fog, úgyhogy végig védekezésre készen ültem.
Az úr nem is habozott, azonnal egy jobb egyenessel akart megkínálni, amit én a bal kezemmel hárítottam, majd kissé felkelve jobb kezemmel a mellkasánál fogva erősen meglöktem és erre ő hátraszállt. Ezután felálltam az ágyra és a falra akasztott kardot levéve onnét kihúztam a hüvelyéből és az ember felé szegeztem. Bár épp most készült volna egy kemény rohamra, inkább megállt, semmint belerohanjon a szúró eszközbe.
- Én most elmegyek és itt nem történt semmi! – Mondtam, majd a kardot folyamatosan a torkához szegezve kisétáltam az ajtón. Az ajtót óvatosan becsuktam, majd a fedélzetre siettem és tovább folytattam a pihenésem. Szerencsére az első tiszt nem hozta fel a dolgot sem másnak sem máskor. Nyilván nem volt számára kellemes dolog, hogy egy újonc a szobájában pihent és megúszta büntetlenül.
Hónapokon keresztül ismerkedtem a kalózbanda tagjaival, de senkivel sem kötöttem barátságot, ha pedig harcra került sor, általában az első tiszttől lopott kardommal védekeztem, már ha az ellenség eljutott volna hozzám. Legtöbbször nem akartam az elleneink útját állni, ők mégis megtámadtak és rendszerint ezen küzdelmeknek az lett a vége, hogy a vérbe fagyva végezték. A kapitányasszony is a hátsó sorból figyelte a harcokat, ám az első tiszt általában legelöl küzdött. Természetesen nem csak az első esti összetűzésem volt avval az ominózus emberrel, hanem ha lehetősége adódott rá, akkor elnyomott és eléggé leszólt. Általában szó nélkül tűrtem sértéseit, így nem igazán lehetett rám panasz. A Kapitányasszony elég sokszor beszélt velem és általában csak a jó tulajdonságaimat ajnározta. Olyan volt, mintha egy komolyabb kapcsolatot szeretne velem létesíteni, ám nekem ez nem igazán tetszett, így valamilyen nyomos okot felhasználva leléptem, ha tehettem.
Fél év ott töltött idő után a kapitányasszony érdekes dolgot jelentett be. Méghozzá azt, hogy a szokásos 1. tiszt párbaj lesz másnap. A két résztvevő Én leszek és a jelenlegi 1. tiszt. Nem értetem a dolgot, ezért miután végzett a beszédjével félrehívtam és érdeklődtem a dolog iránt. Elárulta, hogy minden fél évben egyszer rendez egy ehhez hasonló dolgot, hogy a legénység harci kedve és bizalma az 1. tiszt iránt töretlen maradjon, de persze ha nyerek, én leszek az új 1. tiszt, ez a harc az egyik fél haláláig tart. Nem igazán örültem, hogy küzdenem kell, de talán nem is volt olyan rossz, hiszen így bosszút állhattam azért a sok szóért, amikkel ócsárolt. Másnap a hajó fedélzetén sor került a küzdelemre.
Ott álltam a férfi kardjával, nála pedig csak a fegyverei voltak. A kettőnk közti táv nagyjából 10 méter volt, így hatalmas előnye volt a távolsági fegyverével. Valamilyen megfelelő tervvel kellett előállnom, de az egyelőre nem volt. Valahogy közel kell kerülnöm hozzá, hogy legyen esélyem ellene, de mégis hogy kéne. Egy igen meglepő tervre szántam el magam, majd mikor a Kapitány jelt adott el is kezdődött a küzdelem. A kardomat beledöftem a hajó fedélzetébe, amin az úr nyilván meglepődött, majd a két kezemmel rátehénkedtem a kardra és azon rugaszkodtam el a levegőbe, majd egy kis légi bemutató után a kettőnk közti távolság két méterre csökkent. Az ez utáni lépésem leginkább a teljes letámadáshoz bírnám hasonlítani, ami tulajdonképpen abból állt, hogy a férfit tulajdonképpen fellöktem és a földre kényszerítettem. Ám ekkor az úr már magához tért és egy golyót eresztett belém, szerencsére nem érte olyan fontos szervem, ugyanis a szerencsétlen helyzetben a keze és vele együtt a pisztoly is a vállamnál volt. A lövéskor a vállamba hatalmas fájdalom hatolt, de tudtam nem szabad átadnom magam az érzésnek, így higgadt maradtam és a férfi hasába könyököltem majd utána a fejemmel megfejeltem az övét. Ekkor aztán a férfi kezeihez nyúltam, ám ő ismét lőtt, most már pontosabban célzott és sikerült lyukat égetnie a kezembe egyik golyójával, mi több még az arcomat is súrolta a lövedék. Ekkor eszembe jutott egy eléggé durva ötlet, ám más lehetőségem nem volt a túlélésre. A lövés után természetesen felordítottam, majd fejem hirtelen előre lendítettem és a férfi homlokába mélyesztettem a fogsoromat. A tiszt felordított, én pedig egyre erősebben és erősebben haraptam a bőrét, majd hosszas civódás után felemeltem a fejem és kiköptem a darabot, majd a fejemmel még megfejeltem a sebesült részét. Ezt már nem bírta tovább és nyilván meghalt. Ám nem, ennyi nem volt elég számomra, lassan visszasétáltam a kardomhoz, majd a kardommal visszatérve a fickó fejét levágtam. A párbaj véget ért és kénytelen voltak egy új 1. tisztet köszönteni a soraikba. Az ilyenkor várt vastaps helyett gyászhangulat lett úrrá a közönségen, talán a cselekedetem elég unszimpatikussá tett engemet. Nem igazán érdekelt a dolog, inkább az orvosiba siettem, ahol már várt engem a doktor és el is látott.
22 és fél évesen elég nehéz volt egy hajón 1. tisztnek lenni, ám nem is igazán érdekeltek a kötelességeim, a banda meg volt nélkülem is. Mivel nem akartam hasonló párbajokban részt venni, ezért különleges edzéseken vettem részt, miközben a „főnököm” egyre csak nyomult és nyomult, egész addig, amíg bele nem egyeztem, hogy járok vele. Ezek után az edzésre egyre kevesebb időm maradt és a szokásává vált, hogy beszédei előtt izgulását egy csókkal vezesse le. Bár máskor is kényszerített erre a dologra engem nem igazán érdekelt. A szívem nem kezdett el hevesen verni és nem is igazán kedveltem, de ezt neki nem is kellett tudnia, illetve lehet, hogy tudta, de nem érdekelte. Az edzések aztán meghozták az eredményét és kétévnyi próbálkozás után sikerült lelépnem a hajóról.
Az első városba érve rögtön rájöttem, mivé is lettem, egy hontalan senkiházi csavargóvá, mint azelőtt. Akkor még úgy gondoltam, nem kellett volna lelépni a hajóról, ám fél év múlva megtaláltam a hivatkozásom. Egy napon egy körözési plakátot láttam 50.000-s vérdíjjal rajta egy igen bamba képű emberrel. Pár óra múlva pedig ugyanezt a férfit, tekintete a földet szántotta, de nem tűnt bűnözőnek, ám erről nem nekem kell dönteni, így én csak azt tettem, amit más is. Végeztem vele, természetesen nem szemtől szembe, hanem hátba szúrtam a figurát. Bár csak egy helyi bandita volt, azért többet vártam volna tőle. Miután az első ilyen jól ment egyre több és több törvényen kívülit cipeltem a bázisra. Nem kaptam értük sok pénzt, de meg bírtam élni belőlük. Egy napon aztán összegyűlt egy hajóra való pénz. Mivel tudtam, hogy az igazi nagyhalak a tengeren vannak, így kihajóztam. Minden „jolly rogeres” hajót levadásztam, ám csak két ellenféllel találkoztam.
Az első egy nagydarab elég beképzelt figura, a fején 100.000 ßelli volt, de máris úgy érezte ő lesz itt az istencsászár. Szó, mi szó volt is mire felvágnia, hiszen elég nagy legénységet sikerült összegyűjteni. Vagy kéttucatnyian lehettek, ám balszerencséjükre egyikük sem volt lövész. Szokás szerint haláli nyugalommal az arcomon feljutottam a hajóra és vártam elleneim támadását, a kapitány intésére, először hárman jöttek felém, úgy rohantak, mint az örültek, így nem volt nehéz egy kis tempót felvéve végezni az egyikükkel, majd a másik támadását hárítani utána. A harmadik kardjával egyenesen a szívembe akart volna hatolni, de a sajátom útját állta, majd hirtelen ellöktem a kardját a közelemből és lesújtottam rá. Az utolsó azt akarta volna kihasználni, hogy a kardom épp az ellenfelem testében van, s így nem bírom olyan hévvel mozgatni. A fickóval együtt előrelendültem, majd a kardomat gyorsan kihúztam belőle és az utolsó ellen indultam harcba. Az úr ismét szúrni akart volna, ám én kitértem a vágás elől és levágtam a fejét. Ekkor a kapitány kilépett a sorból és kíméletlenül elkezdett rohanni felém, a fedélzet a talpam alatt remegni kezdett, én pedig a kardjának útjából kitérve átdöftem az ellenfelem testét.
A második hajón mindössze hárman voltak, az egyikük fején 100.000 Belli vérdíj, ám itt már lövész is volt. Valamiért nem igazán tetszettek a lövészek, bár, ha sikerül közel férkőzni hozzájuk, nyilván jó fejek, de egyébként inkább kerülöm őket. A hajóra lépve a lövész rögtön célba vett, majd figyelmeztetésként egy golyóval meghorzsolta a koponyámat. Az arcom továbbra is kifejezéstelen volt, majd se szó se beszéd megindultam feléjük. Az egyik idegesebb alak nekem rontott a kardjával, én pedig kivédtem a támadását, majd egy gyors ellentámadással végeztem vele. A testét tulajdonképpen pajzsnak használtam, hogy a lövész ne támadjon, majd nyugodtan mellé sétáltam és levágtam a fejét. Már csak a kapitány volt hátra, aki elővette a kardját, majd egy elég gyors és erőteljes támadást indított felém. Alig bírtam hárítani, de már jött a következő csapás és a következő, folyamatosan életveszélyben éreztem magam, ha nem vagyok résen akár többször is meghalhattam volna, de szerencsére elég gyors voltam és türelmes, hogy megvárjam azt a pillanatot. Támadássorozata igen hosszú volt és közben a védelme is fenn volt tartva, ám amikor a hosszú sorozatnak vége szakadt a védelme alaposan leengedett, én pedig bevittem a végezetes támadást. A jelenlegi úti célom Conomi Szigete, ahol leadom az elkapott kalózokat és ki tudja, talán egy időre le is telepszem.


A hozzászólást Dead Shadorick összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Nov. 13, 2010 9:26 am-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Trafalgar Law
Admin
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 98
Regisztráció ideje : 2010. Jul. 06.
Kor : 26
Tartózkodási hely : Grand Line; New World

TémanyitásTárgy: Re: Dead Shadorick   Szomb. Nov. 13, 2010 8:52 am

Üdvözöllek az oldalon! :)

Na, az előtörténeted szép hosszú lett! Örömmel látom, hogy napról-napra (szó szerint) hosszabbak lesznek a beküldött előtörténetek! :D
A történet tetszett, főként ez az érzelemmentes stílus. Olyan egészen emberi volt, mármint az az igazi ember, akiben a túlélési ösztönök játszanak főbb szerepet. A harcok elég izgalmasak voltak, bár igazán megsérülhettél volna kicsit jobban.

Viszont találtam igencsak érdekes "elírásokat":
" Ez az egyetlen dolog, amire emlékszem az életem hatodik éve előtti időről. Minden mást az engem nem sokáig nevelő „anyám” volt. " - Ennél a résznél eléggé értetlen a második mondatod. Ezt kérlek írd át, hogy érthetővé váljon!
" Kezeimet a tarkómra kötöztem " - Ez elég furcsán lett fogalmazva, mondhatni értelmetlenül. Persze, megérteni megérthető, de ezt a kifejezést nem így használjuk. 'Kezeimet a tarkómra tettem és ujjaimat összekulcsoltam.' - Ez valahogy így hangzana helyesen.
"...majd fejem hirtelen előre lendítettem és a számat a férfi homlokába mélyesztettem a fogsoromat." - Ennél a résznél nem lehet érteni, hogy most a szádat vagy a fogsorodat mélyesztetted bele. Természetesen következtethető, hogy a fogaidat, de azért írd át kérlek, mert ez így eléggé értelmetlen.

Ezekből észrevehető, hogy az alanyt és a tárgyat néha nem egyezteted. Valamint színezhetted volna (így nekünk könnyebben át lehetne olvasni).
A színezésről jut eszembe, hogy néhol elfelejtetted a már megemlített személyek mondandóját kiszínezni, ugyanis olykor-olykor adtál színt, majd hanyagoltad.

Az előtörténeted egyenlőre nem fogadhatom el, míg ki nem javítod a hibákat! Kérlek tedd ezt meg minél hamarabb! Ha készen vagy, akkor Frankyt értesítsd pm-be erről, mert ő fogja leellenőrizni a javítást és ő fogja bírálni. ^^

Üdv: Nico Robin
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://mugiwara.darkbb.com
Silvers Rayleigh
Admin
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 118
Regisztráció ideje : 2010. Jul. 09.

TémanyitásTárgy: Re: Dead Shadorick   Szomb. Nov. 13, 2010 9:52 am

Szia!

A hibák kijavítása után már semmi gond nincs az előtörténettel, így üdvözöllek az oldalon!


A következőt kell tenned:

- A Szabályzat és egyéb információk részt figyelmesen olvasd el, kérlek! (Ha már megtetted, akkor csak fusd át.)
- A szabályoknak megfelelően hozz létre Adatlapot!

Kezdő pénzösszeged:
50.000 ßeli
Kezdő tapasztalati pontod: 230 TP - a kalózmúlt miatt.
Kezdő vérdíjad:
0 ßeli

Jó játékot kívánunk!

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: Dead Shadorick   

Vissza az elejére Go down
 
Dead Shadorick
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» The Walking Dead - Élőhalottak # FRPG
» [Küldetés] WANTED - Dead or alive

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
¤ MugiwaraDarkBB ¤ :: Nyilvántartás :: Előtörténetek :: Fejvadászok előtörténetei-
Ugrás: