¤ MugiwaraDarkBB ¤

Eichiiro Oda: One Piece c. Mangájának alapján készült Fórumos Szerepjáték! Csatlakozz Te is és kalandozz a végtelen tengereken!
 
HomeGy.I.K.KeresésTaglistaCsoportokRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Zoel Taffy

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Zoel Taffy
Kalóz
Kalóz
avatar

Hozzászólások száma : 9
Regisztráció ideje : 2011. Mar. 29.

Karakter Információ
Tapasztalat:
210/8000  (210/8000)
Pénz: 50.000 ßeli
Vérdíj: -

TémanyitásTárgy: Zoel Taffy   Kedd Márc. 29, 2011 11:31 am

Név: Zoel Taffy
Faj: ember
Kaszt: kalóz
Rang: matróz
Nem: fiú
Kor: 15
Születési dátum: augusztus 20
Származási hely: Mock Town

Kinézet: szőke haj, barna szemek, 165 cm, 60 kg, mint egy átlagos, piszkos kölyök.

Jellem: mindenbe belekotnyeleskedő, mindenről tudni akaró, idegesítő fazon tud lenni, máskor meg elég neki a horizontra nézni és jól érzi magát - merthogy a lényeg az, hogy jól érezze magát és hogy ne kelljen szűkölködnie, ez a két egyszerű igény pedig a múltjából fakadóan érthető is. Szereti a karamellt, és utál mindent, ami korlátolt, vagy korlátol másokat.

Képességek: nincsenek

Felszerelések: szablya, bicska, némi lopott pénz és egy zacsi karamell

Előtörténet:

Ebben a nehéz világban minden nagyobb városnak van egy raklapnyi ilyen kölyke, és a legtöbbet nem kívánják, nemhogy oda sem ahol vannak, de sehova sem. Az ilyen kölykök a városi átlag perifériáján kívül nőnek fel. Amíg az átlagpolgár dolgozik, és próbál normális életet vinni, addig ezek a kölykök valahol kaját, pénzt, vagy pénzzé tehetőt lopnak, hogy ehessenek, amikor pedig hasukat sikerül megtömni, de jobb híján akkor is amikor nem, a felfedezhető sötét, elfelejtett zugokat járják, és minden legendát, titkos kincset, mítoszt megpróbálnak felkutatni a városaik mélyén. Nem hiába, nekik más nincs is, csak álmok, amikből véres valóság lesz előbb vagy utóbb. Éppen ezért ezekből a gyerekektől az utolsó szálig kalóz, fejvadász, vagy egyéb bűnöző lesz, és valahol máshol keresik felnövésük után az álmot, amibe belekapaszkodtak a legnehezebb napokban. Sanyarú és szennyes sors, de pont a nehéz iskola és a végeláthatatlan küzdelem minden újabb napért, falatért és álomért az, ami kemény, mindent kibíró embert farag belőlük.
Hogy miben más Zoel, mint a többiek? Semmiben. Ő is ugyanaz a koszos, átkos fattyú, akit legszívesebben megvernének a boltosok és standosok, a kizsebeltek, és a többi utcakölyök is. A maga feje után menő pokolfajzat minden lehetséges csínyt, és csínynek már nem nevezhető gonoszságot megtett azért, hogy felfigyeljenek rá, és hogy túl tudjon élni.
Mock Town híres-hírhedt dzsungelében pedig az aljas és a mocskos igen csak sűrű fogalmak, az utcakölyök itt mindent lát, akkor is, ha nem akarja, és még akkor is bajba kerülhet, ha nincs az útban. A folyamatos balhék, verekedések, párbajok és balhék városában, Grand Line szemétdombján a szemétből evő patkánynak lenni egyáltalán nem szép dolog.
Zoel a múltjáról csak keveset tud. Az anyját, akiről elnevezték, Zoenak hívták, vagy csak ezt a nevet találta ki aznapra, és menten elpárolgott, ahogy lepottyantotta őt a mocsokba, az egyik kupi kivett szobájában a nyomornegyed kellős közepén. A madám, a károgó vén szatyor magához vette, de az is csak arra volt jó, hogy ne haljon meg. A vén szipirtyó arra nevelte volna Zoelt, hogy majd egyszer egy hűséges kifutófiúja és őre legyen a helynek, ami csak azért nem sikerült, mert néhány lány szeretett vele játszadozni szabad óráiban, és valami normális észfélét is beszéltek a fejébe a csecsemőkorból való kicseperedése közben. Ők tömték mindig karamellel, és ők voltak azok is, akik elnevezték Taffynak az édes szája, és a mindegyikük szerint ennivaló aranyossága miatt.
Persze ez a végét is jelentette az el sem kezdődött karriernek, így Zoelt a madam a kedve szerint kirakta az utcára, amikor éppen csak pár szót tudott még. Hogy miért is van életben az talán a legegyszerűbb dolognak köszönhető, az egyik lány volt az aki meglátta, ahogy a madam kiteszi a szűrét és nem sokkal utána ki is szökött, hogy találjon valami helyet a srácnak. Így sikerült, hogy a kicsi Zoel és a majdhogynem csak rongyokban járkáló lányt egy gazdag turistapár megtalálta a főutcán, és amikor az asszony pénzt akart a lányra tukmálni, az a kezébe adta a csecsemőt és elfutott, az asszony pedig meglepettségében csak a kis síró csöppségre tudott nézni, és a régi emlékei, a gyerekei felnevelésének képei visszaözönlöttek a nő fejébe, így el se tudta engedni Zoelt.
Az apa nagy bosszúságára tehát hamarosan egy hajón voltak, ahol a hosszas kéjutazást megszakítva hazatértek West Blue egyik szigetére. A helyről Zoel sose tudott meg sokat, lényegében csak annyit, hogy a család, ami befogadta az egyik legerősebb nemesi család volt a szigeten, és olyan gazdag, amilyet azóta se tudna elviselni. Minden esetre a növekedése eléggé változó volt, egyetlen támponttal, ami a szeszélyes-depressziós hullámokkal küzdő pótanya volt, akit valamiért sosem tudott igazán szeretni, de még így is ő volt a legközelebb hozzá.
A család többi tagja majdhogynem nyíltan utálta, és még az alkalmazottaik is csak úgy néztek rá, mint egy szemétdarabra, amit pénzért kell elviselni. Nem csoda, ha hipp-hopp kiröppent a ház békéjéből és délutánokat, később pedig egész napokat lógott a városban, utcakölykökkel és csínytevőkkel, hogy aztán kénytelen kelletlen valaki hazahúzza. Ez a körforgás évekig mehetett így, de az asszony akiért Zoel hazajárt kóros beteg lett, és a folyamatos pszichológiai problémái miatt aztán egy szanatóriumba került. Zoel a családdal együtt nézte végig, ahogy a hajó kifut a kikötőből, majd amint az életének ez a darabja lezárulni látszott döntött, és nem is ment vissza a kúriába, ahol csak több megaláztatás várta volna. Egyszerűen odaállított a legelső hajóhoz a dokkok elhagyatott, keleti végében, és szinte kosztért-kvártélyért felkérte magát a legénység közé...

Az új szél erővel és új élmények hadával csapott Zoel hajába, és a fiatal hamar meg is részegült a tengertől és a szabadság egy teljesen új formájától. Akárhogy mosni kellett a padlózatot, minden más volt, és akárhogy mindenki lábtörlője volt, tudta, hogy ez csak egy még, amit nemsokára maga mögött hagyhatott. A változás pedig nem is váratott magára túl sokat...
A hajó találkozott valakivel akivel nem kellett volna, és az a valaki nem kedvelte a gyengéket. A tengernagy egymás után, a legkisebb nehézség nélkül, végzett ki mindenkit aki az útjába állt, és a kalózhajó ami csupán órákkal azelőtt tökéletes, erős és a szabadságot jelentő szárnyas bástya volt a tengeren, egy lángoló ronccsá vetemedett, ahol egyetlen ember volt élet és halál ura.


-Te jössz - egy árny villant át a lángokon, és egy rúgással átküldött a szobán, de a folytatás elmaradt. A felém tornyosuló alak egy szó nélkül várta, amíg felemelem a fejem, majd megfordult. - Vigyétek, ez még csak nem is kölyök...
Az emberei betódultak a helyére miután ellépett előlem és lefogtak, majd kivittek az égő hajóról. Miközben átvittek a cirkálóra a tengerészek soraiból a szédült ájulás szélén kihallottam néhány furcsálló szót és meglepett felkiáltást, nekik még furcsa volt, hogy tizenhárom évesen egy gyerek egy kalózhajó lakója. Egy bódult mosolyra futotta még mielőtt végleg elsötétült a világ.

Később bilincsben ébredtem, egy cellában, egy hajón. A velem szomszédos cellákban más fiatalok és nők voltak, mind kivétel nélkül egy tulajdonságot mutatva: fiatalok, és láthatóan tiszták voltunk még, nem volt a szemünkben az a tekintet, amiről a saját hajóm kapitányát megismertem, és nem volt se tetoválás, se régi forradás a testünkön. A cellákban ágyak voltak és ágytálak, és egy cellához képest még tisztaság is volt, minden majdhogynem jobb volt, mint a régi szállásomon.
-Hova megy ez a hajó - kérdeztem a szomszédomat, egy nálam aligha idősebb lányt.
-A Saint Mungoba - mondta unott hangon, én pedig csak zavarodottan néztem rá, mire az ő túloldaláról egy talán vele egykorú srác szólalt meg.
-Saint Mungo Javítóintézet és Munkaállomás. Csak azokat fiatalokat viszik oda, akik még nem tettek kiemelkedő bűntetteket - a srác láthatólag jobban bírta a helyet mint én vagy a lány kettőnk között, sőt, úgy érezte magát, mint aki kirándulni megy. Később elmondta, őt már várják, a barátja már ott van és azért szállt kalózhajóra, hogy utánamehessen. A vigyorát semmi és senki sem tudta letörölni, és én is idegenkedtem tőle, így jobbára olyanná váltam mint a minden elől elzárkózott lány a mellettem levő cellában, amíg a Mungóba nem értünk.
A javítóintézet büszke, nagy hely volt, gyakorlatilag az egész szigetet kitette a komplexum különböző ellátóinak, edző és sportpályáinak, illetve a személyzetnek és az itt állomásozó tengerészetnek fenntartott szállások hada, mint egy kisebb városka, csak itt még a legutolsó pékárus asszony is vagy nevelő vagy tengerész (vagy mindkét) képzésben is részesült.
Bizonyos tekintetben ez a hely volt a paradicsom, és egy másikban a pokol. Azt tehettem mit csak akartam, edzhettem magamat, tanulhattam, erősödhettem, de ha túlmentem a korlátokon amiket a nevelés szigorú szabályai adtak, akkor bizony fenyítések és doktrínák hadát verték és kényszerítették rám. Ezt én nagyon gyorsan megtanultam elkerülni, míg voltak akiknek eleve nem kellett büntetés alá esniük, hogy megfeleljenek - a lány például, aki mellett utaztam a hajón soha nem feszegetett egyetlen korlátot sem, és hamar messze került tőlem, ha jól tudom valamelyik asszony elvitte tanulni, és talán még mosolyogni is láttam később valamelyik boltban, miközben dolgozott. Persze megvoltak azok is, akiknek soha semmilyen fenyegetés nem lett elég - a srác, aki a már benn lévő barátjához akart kerülni megtalálta a társaságát. A barátjának elég szoros kis bandája lett idebenn amibe ő is azonnal bekerült, és velük együtt unos-untalan a szökésen, csínyeken, bulikon törték a fejüket és égették meg a kezüket, de az, hogy próbálkoztak sosem változott.

Később persze én is vettem a srácok példáját, de sosem akartam úgy élni ahogy ők, így megvártam a kellő pillanatot, az első alkalmat, amikor a haditengerészet egyik hajója az első körútjára vitt. A kiképző komolyan elhitte, hogy tengerész akarok lenni, hogy azért szálltam annak idején is hajóra mert a tengert szerettem halálosan, de itt már én voltam az okosabb, jól tudtam játszani, amihez a Mungóban töltött sok-sok év, a meg- és betanult különféle értékrendek is hozzájárultak, illetve a könyvek is a színészetről és drámákról, amiket olvastam mindig ha volt időm.
A körúton a járőröző haj több szigeten megállt, én pedig a legénység között elvegyülve, a pihenők és az étkezések közben beszélgetve derítettem ki, melyik lesz az én búcsúállomásom. A legnépesebb és legnagyobb helyet szúrtam ki, hogy azonnal eltűnhessek a szemek elől és találjak majd helyet, akár hajón akár ideiglenesen egy eldugott kis helyen, ahol meghúzhatom magamat amíg az engem kereső tengerészek feladják majd a keresést és tovább hajóznak.
A tervem be is vált, egy népes kereskedelmi városban állt meg a hajó Goa Kingdomban, én pedig aludni vonultam. Azt játszottam el, hogy előző éjjel nem aludtam, így ez már senkinek nem tűnt fel, akikkel beszélgettem sűrűn, a hálótársak röhögve csapkodtak hátba, hogy kihagyom a nagyvárost, én pedig azzal válaszoltam nekik, hogy úgyis jövök még erre, ha megkapom az egyenruhát - tökéletes volt az álcám és mindenki hitt nekem.
A szökés innentől kezdve már egyszerű volt, az alsóbb szinteken az egyik ágyúablakon ereszkedtem le, a vízbe, majd a kikötő másik oldalára átúszva, pár hajóval arrébb szálltam partra, majd egyből meg is szabadultam a gyakorlóruhámtól. Egy szakadt ingem és egy ócska nadrágom volt csupán de nem is bántam. A szél nem esett még olyan jól, mint akkor, amikor tudtam, hogy tényleg a magam ura vagyok végre.

Mindez alig pár hete történt, én pedig azóta bujkálok és várom, hogy egy olyan hajót találok, ahol végre felvesznek, és amit nem ellenőriz át lépten-nyomon a haditengerészet...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Silvers Rayleigh
Admin
Admin
avatar

Hozzászólások száma : 118
Regisztráció ideje : 2010. Jul. 09.

TémanyitásTárgy: Re: Zoel Taffy   Csüt. Ápr. 07, 2011 6:47 am

Üdvözletem!

Nem találok kivetnivalót az előtörténetedben, és látom, hogy amiről szó volt, azt is kijavítottad. Úgyhogy nincs más dolgom, mint elfogadni az előtörténetet!


A következőt kell tenned:
- A Szabályzat és egyéb információk részt figyelmesen olvasd el, kérlek! (Ha már megtetted, akkor csak fusd át.)
- A szabályoknak megfelelően hozz létre Adatlapot!

Kezdő pénzösszeged:
50.000 ßeli
Kezdő tapasztalati pontod: 210 TP - a fiatalkori kalózmúlt miatt.
Kezdő vérdíjad:
-
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Zoel Taffy
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
¤ MugiwaraDarkBB ¤ :: Nyilvántartás :: Előtörténetek :: Kalózok előtörténetei-
Ugrás: